2018. január 30., kedd

Vissza a kezdetekhez-2 isteni muffin recept

Mentegetőzés nélkül sajnos csúnyán elhanyagoltam a blogolást :( Nem magyarázkodom legyen elég annyi hogy hatalmas változásokon esett át az életünk! Németországi 1,5 éves tartózkodásunk gyümölcse a csodás lakásunk amit önerőből vettünk és még kint kiderült legnagyobb örömünkre hogy nem csak ketten fogunk benne élni. Így hazaérve csinosítgattuk kis otthonunkat, és vártuk első gyermekünk érkezését. 2017 április 18-án végül megérkezett hozzánk Alíz és azóta kerek igazán csak az életünk. Nem mondom fel adta a leckét jócskán hiszen nagyon anyás és egy menthetetlen és huncut kis cicista. Mindig volt mit csinálni a kis kíváncsifáncsi mellet és ezidáig csak húztam halasztottam a dolgot és nem is igazán kísérletezgettem. De most már nem keresek több kifogást, újra aktív leszek, ki is próbáltam ennek örömére két új muffin receptet ami nagyon finomra sikerült :) ezt szeretném megosztani így visszatérő receptként. Az elsőt egy nagyon szuper muffinos szakácskönyvben találtam amiből még biztosan fogok posztolni mert telis tele van finomabbnál finomabb receptekkel. A másik pedig egy amerikai recept fordítása, de egy kicsit felturbóztam.

Banános-csokis muffin

Hozzávalók:

  • 2 érett banán
  • 10 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 44 dkg liszt
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • 10 dkg csoki ( lehet több is ) 
  • 13 dkg cukor
  • 1,6 dl író
  • 4 teáskanál sütőpor
Elkészítése:
   A sütőt melegítsük elő 200 fokra, a muffin formákat pedig béleljük ki a papírokkal. A banánokat villával törjük össze, a csokit daraboljuk apróra. Keverjük habosra a tojást a vajjal, a cukorral és az íróval ( én mindig szoktam bele tenni egy kanál lisztet is a kimért száraz anyagokból, hogy ne csapódjon ki ) majd a banánt is tegyük bele. Keverjük össze a lisztet, sütőport, szódabikarbónát és csokidarabkákat, majd adjuk a nedves hozzávalókhoz és csomómentesre keverjük el. 20-25 perc alatt sül körülbelül meg és jó kiadós nekem 30 darab normál méretű muffin jött ki ebből az adagból.



A második változat egy hihetetlenül omlós csupa csokicsoda imádni való és nagyon gyorsan elkészíthető, akár a fagyasztóba is betehető sütve vagy nyersen így még gyorsabban elkészíthető és kitűnő vendégváró is lehet, vigyázat villámgyorsan fogy! UI: a mérték egységek csészében vannak megadva, ha valakinek nincs ilyen mérő eszköze ide kattintva megtalálhatja az átváltásokat

Csupa csoki muffin:

Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 1 csésze cukor
  • 3/4 csésze csoki apró darabokra vágva vagy csokipasztilla, én raktam még bele csokiba mártott mazsolát is egy zacskóval, 
  • 1/2 csésze cukrozatlan kakaópor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1 csésze natúr joghurt
  • 1/2 csésze tej
  • 1/2 csésze olaj
  • volt itthon egy kis csokilikőr így abból is tettem bele egy keveset, de ez elhagyható, a recept egyébként vanília kivonatot ír.
  • A tetejére is lehet tetszés szerint csokidarabokat én ezt most kihagytam
Elkészítése:

   A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A formákat béleljük ki a muffin papírokkal. A lisztet, cukrot, csokidarabokat, kakaóport, szódabikarbónát keverjük össze egy tálba, egy másik tálba pedig öntsük a tejet, joghurtot, tojást, olajat és vanília aromát vagy más likőrt és keverjük el egy habverővel, majd vegyítsük a két elegyet, lehetőleg a szárazat adjuk a folyékonyhoz.Keverjük csomómentesre és süssük ki 20 perc alatt. Jó étvágyat kívánok!

2016. november 7., hétfő

2015 Halloween Party- Cuki sütőtökös cupcake szörnyek

A party harmadik és egyben utolsó édessége ez a szokatlan muffin íz kombináció. De zöldségek süteményben való felhasználása koránt sem új keletű dolog. Gondoljunk csak a répatortára. A répa mögött szorosan halad a népszerűségi listán az édeskés sütőtök. Az édes íz ellensúlyozása ként krémsajtos mázat kell kapnia a nagykönyv szerint, de láttam habcsókos (tehát tojásfehérjés)
"feltéttel" is. Mi a krémsajtosat készítettük el, de be kell valljam szörnyű lett, nagyon édes lett pedig a receptet követtük és mégis. De a muffin az igazán finom puha volt amit legközelebb is biztosan elkészítünk, és én arra gondoltam jót tenne neki ha csupán egyszerű habtejszínt tennénk a tetejére. Ez a recept tehát a krémsajtos máz mentes változat lesz, bár a képeken azzal együtt lesz látható. Azt javaslom azoknak aki mégis ragaszkodnak a krémsajtoshoz hogy kísérletezgessenek, a neten sokféle és fajta magyar illetve idegen nyelvű receptet találni. Lehet hogy finom vele, csak most mellényúltam. Előfordul :). Tehát jó sütögetést és jó étvágyat kívánok!

Hozzávalók a muffinhoz(kb 14 db lesz belőle):

  220 g finomliszt
  1 teáskanál sütőpor
  1 teáskanál szódabikarbóna
  1/2 teáskanál só
  1,5 teáskanál őrölt fahéj
  1 teáskanál sütőtökös pite fűszer (helyettesíthető mézeskalács fűszerkeverékkel, vagy készíts saját keveréket kedvenc fűszereidből, pl őrölt gyömbér, őrölt szerecsendió, őrölt szegfűszeg stb)
  133 g barnacukor vagy sima kristálycukor esetleg méz
  2 nagy tojás
  227 g már megsült sütőtök püré
(a félbevágott, kimagozott, egyforma cikkekre vágott tököt jó puhára sütjük sütőben 200 fokon kb 1 óra alatt, bár a tök fajtájától függően lehet több vagy kevesebb)
  120 ml olaj
  80 ml tej
  1 teáskanál vanília kivonat

Elkészítése:

A muffin tepsibe beletesszük a muffinpapírokat, vagy a szilikon muffin kapszlikat. Mivel kb 14 db lesz egy normál tepsi pedig 12 db-os én a maradék tésztát szilikon muffin formába szoktam sütni, ami elég szilárd ahhoz hogy sülés közben forma nélkül is megtartsa a formáját. Ha nektek nincs, akkor az első adag után a megmaradt tésztát süssétek ugyan abba a tepsibe úgy, hogy azokba a mélyedésekbe amikbe nem kerül tészta töltsétek fel kevés vízzel, így tartósabb lesz a forma.
A sütőt 175-180 fokra melegítsük elő.
Egy nagy tálba tegyük a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, fahéjat és egyéb fűszereket illetve a sót és jól keverjük el. Egy közepes tálba tegyük a tojásokat és a cukrot majd keverjük habosra. Adjuk hozzá az olajat, tejet, vanília kivonatot és a villával összetört jól átsült sütőtökpürét. Majd keverjük el egyenletesen, de vigyázzunk ne keverjük túl, mert a zsiradék kicsapódásának a veszélye fenn áll. Majd a folyékony hozzávalókhoz két részletbe öntsük hozzá a lisztes keveréket és keverjük el. Ezt akár már egy kézi habverővel is megtehetjük. A tésztát a formákba adagolás után kb 20 percig sütjük. Miután kisültek és kihűltek cukrozott tejszínhabból és egy kis zacskó habfixálóból habot közepesen kemény habot verünk. Meg is színezhetjük, nekünk narancs sárga lett. A tetejére pedig gumicukor szemeket tettünk. (Mint már írtam a képen a túl édesre sikerült krémsajtos máz látható, ami könnyedén megtartja a kicsit sem könnyű töltött gumicukor szemeket. A tejszínhab köztudottan lágyabb így szerintem árt a szemeket fogpiszkálóval rögzíteni, és persze ezt a vendégeknek jelezni :) )
Jó étvágyat hozzá!






2016. január 31., vasárnap

2015 Hallooween party- Tiramisu-temető pohárkrém

Talán ennek volt a legnagyobb sikere a partin. Mutatós mégis egyszerűen elkészíthető. Pontos arányokat nem tudok írni ugyanis találomra csináltuk. Mindenkinek saját ízlésére bízom a mascarpone és a tejszínhab arányát. Mi nem szoktunk tojás sárgáját a tiramisuba tenni. Instant kávét használtunk ( vigyázat nem három az egyben, de a hagyományos lefőzős fekete kávé a legjobb hozzá).


Hozzávalók: 
(körülbelüli mennyiségek)

  500 g mascarpone sajt
  kb 400 g habtejszín (cukrozott, mi már nem adtunk külön cukrot hozzá)
  egy csésze fekete kávé
  2 teáskanál cukor a kávéba
  2 csomag hagyományos alakú babapiskóta (a pohárba + a díszítésnek)
  cukor író a díszítéshez (a sír felirathoz)
  gumicukor kukacok (kukucskáló gilisztáknak)
  mini pillecukor (virágoknak)
  1 csomag mogyorókrémes vagy natúr oreó keksz (a földnek)

Elkészítése: 
A habtejszínt felverjük, majd hozzá adjuk a mascarpone sajtot és tovább keverjük míg egyneművé nem válik. Ha nem elég édes adhatunk még hozzá cukrot. Megcsináljuk a kávét, elkeverjük benne a cukrot majd a kb 3 cm es darabokra tört babapiskótát egyenként néhány másodpercre beleforgatjuk. Közben az előkészített poharak aljába már tehetünk egy kis krémet, rá egy kávés babapiskóta réteg, majd megint krém, és így tovább egészen addig folytatjuk míg meg nem telik a pohár. A tetején kb 1 cm helyet hagyjunk a díszítésnek. Az oreo kekszeket megdaráljuk, majd megszórjuk vele a pohárkrém tetejét. Rátesszük a gumicukor kukacokat, és kimaradt babapiskótából készített "sírköveket" is. A mini pillecukorból egy olló segítségével kis pici virágokat készíthetünk. Ne felejtsük el a sírfeliratot sem, az Amerikaiaknál egyszerűen csak "R.I.P."-nek rövidített "Nyugodj Békében"-t. Miután elkészült hűtőszekrenyben hagyjuk állni mielőtt fogyasztanánk! Jó étvágyat hozzá!



2015 Halloween party-Boszorkány ujjak

Már régóta terveztük hogy rendezünk egy szolid halloween-i bulit a szűk családdal, barátokkal. Mindez idáig nem sikerült összehozni, vagy addig halasztottuk míg a szezonja rég elmúlt :(. Idén azonban a szabadságunkat is erre az intervallumra kérve azzal a tervel álltunk elő hogy ez évbe igenis megrendezzük. Jelmezek ugyan nem voltak, de így is szuper volt a hangulat, volt étel, ital, és persze a sütés sem maradhatott el. Rengeteg ötletem volt már erre az ünnepre, így meglehetősen nehéz volt ezekből hármat kiemelni. A választás végül a rettentő és élethű boszorkány ujjakra, a rémisztő temetőnek álcázott tiramisu pohárkrémre, és a szörnyen cuki muffin szörnyekre esett. Ezek közül is a legelsőt szeretném most megosztani veletek. Jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:

  500 g búzaliszt
  260 g porcukor
  200 g margarin
  1 közepes méretű tojás
  12 g vaníliás cukor
  1 teáskanál keserűmandula-olaj vagy aroma
  1 teáskanál sütőpor
  1 csipet só
  A körmöknek egész mandula
  Zöld ételfesték
  Piros cukor író vagy házi cukormáz a díszítéshez

Elkészítése:
A vajat, tojást, porcukrot, vaníliás cukrot, mandula aromát és pár csepp ételfestéket habverővel jól elkeverünk. A lisztben elkeverjük a sót és a sütőport, majd hozzáadjuk a vajas keverékhez és egynemű tésztát gyúrunk belőle. 30 percig a hűtőbe pihentetjük, addig a mandulát ketté vághatjuk ha szeretnénk, mi most egészbe tettük rá. Ha még élethűbbre akarjuk a körmeit, akkor tegyük pár másodpercig forró vízbe a mandulákat, úgy könnyen lejön majd a külső héjja. A tésztát miután kivettük a hűtőből már formázhatjuk is. Vigyázzunk hogy ne túl vastagra sodorjuk, mert sülés közben dagadni fog. Olyan kisujjnyi vastagságúakat készítsünk, majd formáljuk ujj alakúra, fogpiszkáló segítségével húzzuk be a vonalakat.  A mandulát pedig hegyes végével felfelé tegyük a sütikre. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tegyük. 180 fokra előmelegített sütőbe 15 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt a piros cukormázzal tehetjük "véressé" a végeredményt. Jó étvágyat hozzá!




2015. szeptember 20., vasárnap

Nasi nap: Panda macis és cicás omlós keksz és egy kis sós, házi burgonya csipsz

Imádom az ebay-t. Azt nem mondanám hogy sokat rendeltem eddig, de a listám végtelen hosszúságú. Ezek a szuper cuki több részes kiszúrók is onnan valók, (linkek a bejegyzés legalján, ha ti is szeretnétek ilyen kiszúrókat) amiknek a segítségével készültek ezek a finom omlós kekszek. A recept a már közzétett sárga linzerrel megegyezik, annyi különbséggel, hogy most a fele tésztába cukrozatlan kakaóport gyúrtam. Kinyújtottam és kiszaggattam először a barnából a testüket, a fehérből a fejüket és a hasukat. (Egy internetes videó hogy hogyan is kell, szintén lejjebb) Amit személyesen tapasztaltam, hogy az arcát illetve a hasát (a fehér részeket) kis vízzel tapasszuk rá a barnára sülés előtt, mert mivel túl omlós, enélkül a lépés nélkül sülés után könnyebben szétesik. Illetve amit még megjegyeznék kis negatívumként, az a macik szeme ami elég nehezen jött ki, csak kis rásegítéssel, és nem is lett olyan szép a végeredmény, így inkább benne hagytam, de szerintem így is nagyon édesek lettek :). A másik féle kiszúróval kétféle cica fejet lehet készíteni, ezzel semmi gondom nem volt, a mérete is megfelelő volt számomra, sokan kicsinek találják de apró nasinak, vagy teasütinek kiváló. Abszolút 10-ből 10, a minőség is, és a funkciója is. Ahhoz képest hogy tényleg csak pár száz forintos termékről beszélünk. A cica egyébként a Disney egyik karaktere, a Macskarisztokratás kicsi Marie :), akit kidíszítettem két kis cukor szívvel, amit a masnijának használtam. Szerintem megérte a befektetett energiát, mert igencsak hamar elkapkodták. Gyerekekkel is jó móka lehet a készítése.

A sós nasi nem más mint egy csupán burgonyából és némi sóból készült egészséges(ebb) csipsz. A krumplit hámozzuk meg, de akár rajta is hagyhatjuk a héját, de mossuk meg alaposan előtte. Én a hámozóval szoktam hajszál vékony szeleteket vágni, de egy gyaluval is megoldható.
Forró olajban több részletbe süssük, jó ropogósra, de vigyázzunk mert hamar megbarnul. Miután kisült sóval megszórva már kezdődhet is a film a nasival. Különböző ízesítésekkel is fűszerezhetjük, mint például piros fűszerpaprika, szárított újhagyma, csili, stb. Különféle mártogatósokkal még finomabb. Nem a legegészségesebb nasi, de a bolti társánál sokkal inkább, és finomabb, na meg több :D. Jó rágcsizást!







Az ígért linkek:




Pavlova torta

Már régen ki akartam próbálni ezt a receptet, amit még évekkel ezelőtt egyik nagy kedvencem Nigella tévéműsorában láttam. Kicsit féltem  a habcsók készítéstől, ez is volt az oka hogy eddig elodáztam a dolgot. Most azonban elérkezettnek éreztem az időt hogy elkészítsem. De sajnos meg kell mondjam a kezdők hibájába estem, én aki nagy süti mániás, véletlenül mellényúltam és habtejszín helyett írót vettem. Na de mentségemre szóljon hogy itt Németországban könnyű félrenézni az ilyesmi termékeket. Sokszor előfordult már velem az ellenkezője is, tejföl helyett valami egészen más tejterméket sikerült vennem. Lényeg a lényeg a pavlova tortám így tejszínhab nélkül maradt ( pedig olyan lelkesen próbáltam felverni az írót :D )
Ettől eltekintve így is nagyon ízlett. A tetejére halmozott konzerv vegyes gyümölcsök helyett friss társaikkal talán még finomabb lett volna. Az a legjobb benne hogy kitűnő vendég váró desszert, könnyű légies, nem üli meg a hasat, jó érzés enni. Sokféle gyümölccsel elkészíthető, és szuper mutatós :), Tudom hogy van még mit tökéletesíteni rajta de az alap recept, a habcsók elnyerte a tetszésem. Ez most nem egy tökéletes végeredménye ennek a receptnek, de úgy érzem van benne lehetőség. Sokáig gondolkodtam feltegyem e egyáltalán, sikerült e annyira jól. Én is mellé nyúlhatok néha (ebben az esetben szó szerint :D) és ezért is raktam fel végül mert ez egy jó példa azoknak akik azt hiszik sütni iszonyat nehéz, és csak a profik képesek rá valami varázslat álltál :D. Mindenki képes hibázni, de majd legközelebb jobban sikerül, már alig várom a második próbálkozást, nyami :) Íme tehát a recept, jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:
6 db tojás fehérje
300 g kristálycukor
1 evőkanál citromlé
0,5 l habtejszín
2 konzerv vegyes gyümölcs, vagy bármilyen friss, használtam még cikkekre vágott friss fügét is.

Elkészítése:
A tojások fehérjét a cukorral és a citrom lével nem túl kemény habbá verjük. Szép fényesnek kell lennie. Egy sütöpapírral kibélelt tepsibe helyezünk egy tortakarikát, óvatosan nem túl magasról beleöntjük a habot, elegyengetjük a felszínét, majd egy határozott mozdulattal hirtelen felemeljük róla a formát, és már kész is a tökéletes kör. Ha a kissé rusztikusabb formát kedveljük, egyszerűen csak a papír közepére halmozzuk, és kissé elterítjük. 180 fokra (gáztűzhelyen 4-es fokozat) előmelegített sütőbe tesszük, amit azonnal leveszünk 150 fokra, és így sütjük kb 1 órán keresztül. Sütés közben véletlenül se nyissunk rá, mert összeesik. Akkor van kész mikor már kívül szilárd, repedezett a felszíne, de belseje kissé lágy és ragadós. Miután megsült, a sütőt lekapcsolhatjuk és az ajtaját résnyire kitámasztva még legalább fél órát szárítjuk, majd miután kész és kihűlt a tetejére lágyan felvert tejszínt halmozunk, és megpakoljuk ízlés szerint különféle gyümölcsökkel. Frissen a legfinomabb. Jó étvágyat hozzá!



2015. szeptember 13., vasárnap

Gumimacis jégnyalóka

Június elején végre eljött a mi időnk is, egy hétre hazamehettünk régen látott kis hazánkba. Itt Németország északi részén nincsen igazi nyár. Az éppen hogy csak sütő napsütésből hirtelen belecsöppentünk a majd 40 fokos hazai forróságba. És ezt mi mással élvezhettük volna jobban, mint egy jeges hűsítő finomsággal. Ennél nincs egyszerűbb hideg nyalánkság. Hiszen nem áll másból mint egy zacskó gumi maciból és kevesebb mint fél liter sprite üdítőből. Amire még szükség van, egy műanyag pálcikás jégkrém készítő forma, és máris kezdődhet a mindössze 5 perc alatt elkészíthető ötletes finomság. A formák aljába szórjuk tetszés szerint a gumimacikat, majd egyszerűen csak öntsük fel az üdítővel ami akár lehet narancs kóla, coca cola, seven up vagy bármilyen más üdítő, esetleg limonádé. Ezután már csak néhány órára a fagyasztóba kell helyeznünk. Miután kifagyott, a formák alját a csap alatt kis meleg vízbe mártjuk, hogy könnyebb legyen kivenni. Ugye milyen egyszerű!? :) Akár a gyerekek is elkészíthetik. Jó étvágyat hozzá!