2014. augusztus 11., hétfő

Vörös bársony cupcake, avagy a híres Red Velvet

Ezzel a recepttel már régóta tartozom, egészen pontosan tavasz óta. Akkor a krém recept miatt odáztam el a közzétételét, azóta meg valahogy megfeledkeztem róla. De ami késik ugyebár nem múlik. Egy kedves ismerősünknek készítettem egyébként, aki akkor úgy tűnt utoljára jár Magyarországon, és végleg letelepedik Angliában. Azóta volt szerencsénk ismét viszont látni :), de akkor úgy tűnt végleges a búcsú. Az ötlet hogy vörös bársony muffin legyen, egy ezt megelőző kísérletezés eredménye. Azt viszont nem sikerült elég pirosra színeznem, vagy a kakaó bizonyult túl soknak. De csaknem tudtam letenni erről a pirosan bársonyos süteményről, ami a halvány krémmel együtt alkotott kontrasztjával mindenkit elvarázsol. Egy kis rózsaszín masnival pedig tőlem megszokott módon belevarázsoltam a szívélyességet, és a vidámságot. Íme a recept:



Hozzávalók:

  125 g liszt
  1/4 teáskanál sütőpor
  egy csipet só
  1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  57 g vaj vagy margarin
  150 g kristálycukor
  1 nagy tojás
  fél teáskanál vanília kivonat
  120 ml író (helyettesíthető tejszínnel, joghurttal, vagy végső esetben tejjel )
  1 evőkanál piros ételfesték
  késhegynyi szódabikarbóna

Krém:

  főzött krémet használtam hozzá <= recept megtalálható a linkre kattintva

Díszítés: 

  fél adag klasszikus cukormáz <= recept megtalálható a linkre kattintva
  pár csepp piros ételfesték


Elkészítése:

Szitáljuk egy tálba a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a szódabikarbónát. Keverjük el. Egy másik tálba turmixoljuk krémesre a cukrot és a vajat, majd adjuk hozzá a tojást, a vanília aromát, és egy kis lisztes keveréket, hogy elkerüljük a kicsapódást. Az íróba vagy tejszínbe keverjük el az ételfestéket, és felváltva adagoljuk a lisztes keverékkel a tojásos masszához. Alaposan keverjük össze, majd muffin kapszlikba töltve süssük előmelegített sütőben a következő módon:
  175 C° fokon 15 percig majd vegyük le 
  135 C° fokra 5 percig süssük így, végül ismét vegyük fel 
  160 C° fokra és süssük míg teljesen el nem készül ( úgy 5-8 percig)
A megsült muffinokat hagyjuk teljesen kihűlni, eközben elkészíthetjük a krémet. ( megtalálható a hozzávalók listájában feltüntetett linken, vagy az "Összes receptem/főzött krém" menüpont alatt ) Az elkészült krémet most belülről kifelé nyomtam rá a muffinok tetejére, egy csillagcsövű habzsákkal. Így látható lesz miért is vörös bársony a neve. A tetejét tetszés szerint díszíthetjük, én rózsaszínre színezett cukormázból készítettem rá egyszerű masnikat. De mutatós cukorkonfettivel megszórva, vagy csak natúran is. Jó étvágyat hozzá!
  


2014. július 31., csütörtök

Citromos-habos álompite-Lemon pie

Legelőször az Életem értelmei c. vígjáték sorozat nézésekor találkoztam ezzel az édességgel. Olyannyira megkívántam hogy szinte azonnal keresgélni kezdtem hasonló receptek után. Több receptet is kipróbáltam, de végül ez vált be leginkább. (köszönet a receptért az Alíz konyhája blognak) Ennek már legalább egy éve, de a süti sikere változatlan. Nagymamám nagy kedvence a citrom minden mennyiségben. Az ő gyermekkorában nem volt annyiféle édesség meg fagyi. Csoki citrom, legfeljebb vanília. Az ő kedvence a citromos. És persze a süteményekben is nagyon szereti. Így hát kinek is süthettem volna meg legelőször mint neki :). Mondhatom, egy órán belül elfogyott. Azért írom most ezt le, mert a drága Nagyikám tegnap ünnepelte a 71. születése napját. Ugyan most nem tudtam vinni neki a süteményből, mégis szeretnék ezzel a recepttel gondolni rá. Nagyon szeretünk Mami :) Sok Boldog Születésnapot és továbbra is jó Egészséget kíván neked a család! :)




Hozzávalók:

A tésztához:

  20 dkg finomliszt
  14 dkg margarin
  7 dkg cukor
  1 csipet só
  1 tojás sárgája

A krémhez:

  3 db tojás sárgája
  3 evőkanál cukor
  3 evőkanál étkezési keményítő
  1 dl víz 
  1 citrom leve és reszelt héja 
  1 evőkanál margarin
  
A tetejére:

  4 db tojásfehérje
  10 dkg cukor
  fél citrom leve 



Elkészítése:

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, hogy ne melegedjen fel a tészta. A pite formánkat kivajazzuk és kibéleljük a tésztával, és 200 fokos sütőben félig megsütjük ( én kicsit meg szoktam szurkálni a tésztát hogy ne púposodjon fel sülés közben, de akár vakon is süthetjük.) Kivesszük a sütőből és egy kis tojásfehérjével megkenjük, és hagyjuk rászáradni, erre azért van szükség hogy a folyékony citromos krémtől ne ázzon el a tészta. A tojásokat a cukorral és az étkezési keményítővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a facsart citromlevet és a citromhéjat. Majd apránként a vizet és az olvasztott margarint. Egy nagyon híg masszát fogunk kapni, de nem kell megijedni ilyennek kell lennie. Öntsük a félig megsült tésztára, majd a cukorral és citromlével felvert tojáshabot is óvatosan halmozzuk a tetejére. A habnak lebegnie kell a felszínén. Kb 170 fokos sütőbe tesszük, akkor lesz jó ha megmozgatva a tepsit a hab már nem "csúszkál" a tetején. Ha a hab eközben jobban barnulna fedjük le egy darab alufóliával és süssük tovább míg el nem készül. Jó étvágyat hozzá! 



  

2014. július 23., szerda

Narancsos madártej

Végre főzhettem az új konyhámban :). Az elmúlt hónapban ugyanis új közös lakásba költöztünk a párommal. Ez volt az oka annak, hogy mostanában kevésbé voltam aktív. Sajnos mikrót még nem sikerült vennünk, így mostanában olyan ételek jöhetnek szóba amiket a gáztűzhelyen könnyedén megmelegíthetünk, vagy amit hidegen kell fogyasztani. Most ez utóbbi mellett döntöttünk. Egy időben vettem a "Küld el a recepted" c. újság sorozatait, ami jobbnál jobb receptekkel volt tele. Az egyik ilyen számból készítettem el ezt a finom és különleges ételt. Nagyon imádjuk a hagyományos madártejért, most azonban ezt a meglepően egyszerű és isteni finom változatot kívántuk meg. Ajánlom az egzotikus ízek kedvelőinek. Köszönet a receptért a beküldőnek Bertus Zitának Dombóvárról. :)



Hozzávalók:

  3 narancs leve és reszelt héja
  3 púpozott evőkanál liszt
  12 dkg cukor
  4 csomag vaníliás cukor
  4 tojás
  1,5 liter tej




Elkészítése:

Reszeljük le a narancsok héját, majd facsarjuk ki a levüket. Válasszuk ketté a tojásokat, a fehérjékből verjünk kemény habot 2 evőkanál cukorral. A sárgájukat tegyük félre. Forrósítsunk fel a tűzhelyen egy liter tejet, majd szaggassunk bele galuskákat a tojáshabból két kanál segítségével, én szeretem ha kissé szabálytalanok. 1-2 percig főzzük a galuskák mindkét oldalát, de ügyeljünk közbe a tejre is, meg ne égjen. Szedjük ki őket egy szűrőkanállal és tegyük félre. Keverjük el a tojás sárgákat a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, a narancshéjjal és a liszttel, majd jól dolgozzuk össze a maradék tejjel és a narancslével. Öntsünk hozzá a forró tejből a tojásos masszához egy keveset, hogy elkerüljük a kicsapódást. Jól keverjük el, majd öntsük a forró tejbe. Én takarék lángon szoktam egy kézi habverővel keverni, úgy tapasztaltam így kisebb eséllyel csomósodik össze. Addig főzzük míg be nem sűrűsödik. Ha elkészült habgaluskával tálaljuk.Fogyasztásig hűtőben tartjuk. Jó étvágyat hozzá! :)





2014. június 3., kedd

Epres pillecukros dínók

A szilikon bonbon készítő formák nagyon hasznosak. Lehet készíteni bennük pralinét, jégkockát, gumicukrot vagy akár mókás omlós vajkaramellát a gyerkőcöknek. Ezek a jópofa kis dinók is egy ilyen formában készültek. Kicsit átmenet a csoki és a pillecukor között. Bár legközelebb több pillecukrot teszek bele. Jó étvágyat hozzá!



Hozzávalók:

  20 g pillecukor
  150 g eper ízű bevonó csokoládé
  egy kevés vaj



Elkészítése:

Tegyük egy vastag falú edénybe a pillecukrot és a csokoládét egy nagyon kevés vajjal. Figyeljünk a hőfokra nehogy megégjen, ha ettől félünk inkább gőz fölött olvasszuk. Folyamatosan kevergessük amíg teljesen fel nem olvadnak a hozzávalók. A szilikon formákhoz nincs szükség kiolajozásra, a vaj miatt egyébként is könnyedén ki fog jönni. Ezután nincs más dolgunk mint a formákba adagolni és várni amíg megszilárdul. Jó étvágyat hozzá!





2014. május 20., kedd

Churros-Spanyol csurgatott fánk

Eheti tesztalany a Churros, avagy a Spanyol csurgatott fánk. A tésztája a képviselő fánkéhoz hasonló égetett tészta, de ezt vele ellentétben nem a sütőben, hanem forró olajban kell kisütni. Kívül aranybarna és roppanós, belül puha és lágy. A legjobb még forrón kristálycukorban elkevert vaníliás cukorba hempergetve, és csokoládéba mártogatva. Jóétvágyat hozzá!

 

Hozzávalók:

  250 ml víz
  100 g vaj vagy margarin
  150 g liszt
  egy csipet só
  3 egész tojás
  olaj a sütéshez
  80 g kristálycukor 
  1-2 csomag vaníliás cukor (ízlés szerint)
  200 g étcsokoládé
  250 ml tej vagy tejszín


Elkészítése:

A vizet és a vajat egy közepes lábosban 3-4 percig magas hőfokon forraljuk, amíg a vaj teljesen el nem olvad. Adjuk hozzá a lisztet és a csipet sót, és fakanállal addig keverjük míg a tészta el nem válik az edény falától. Hogyha ez megtörtént, húzzuk félre a tűzhelyről és egy darab folpack-al szorosan fedjük le a tészta felszínét, hogy ne bőrösödjön be amíg kissé kihűl. Nem szabad forrón hozzákeverni a tojásokat mert akkor könnyen rántotta lesz belőle. Mikor úgy érezzük a tészta elég langyos ahhoz hogy a tojásokat már ne kapja össze, akkor egyesével hozzákeverhetjük őket. Dolgozhatunk robotgéppel, de egy kézi habverővel, fakanállal is könnyedén kikeverhető, csupán kicsit több időbe telik. De én meg mondom őszintén, szeretek minél több műveletet szabad kézzel végezni. Persze vannak dolgok amiknek én sem állnék neki kézi habverővel ( ilyen például a tojásfehérjehab elkészítése ) de olyan tésztákat mint például az amerikai palacsinta, vagy a muffinokat is rendszerint egy fakanállal vagy kézi habverővel készítem el. Számomra nyugtató, stresszoldó hatású ez a művelet :) Gondolom mások is így vannak ezzel. Visszatérve a Churrosra, amikor már mind a 3 tojást belekevertük egy sűrű egynemű, nokedli tésztához hasonló állagot kell kapnunk. Egy csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, és tetszőleges nagyságú "rudakat" nyomunk belőle (egy konyhai olló segítségével könnyen adagolható.) Végül forró növényi olajban kisütjük. Akkor jó ha kívül aranybarna, roppanós, belül egész puha. A kristálycukorban elkeverjük a vaníliás cukrot, tetszés szerint egy vagy két csomaggal, de akár ki is hagyható és fahéjjal helyettesíthető. Vagy csokoládé mártogatóst is készíthetünk hozzá, 250 ml tejet vagy tejszínt felforralunk, beletördeljük a csokoládét és addig kevergetjük még teljesen el nem olvad a csokoládé. Jó étvágyat kívánok hozzá!





2014. május 6., kedd

1 éves a Blog! Blogszületésnap!!!!

Hát ez is eljött végre. :) Éppen egy éve hogy megszületett a Gasztroblogom :) A hétvége nemcsak az anyák napi készülődéssel telt tehát, hanem ennek az "eseménynek" a kisebb fajta megünneplésével. Bevallom ez alatt az egy év alatt voltak kevésbé termékeny hónapjaim, amikor alig frissítettem az oldalt, de azóta igyekszem minél gyakrabban megtenni. Néhány hónapja a facebook-on is megtalálhatóak vagyunk, amin lassan ugyan de gyűlnek a like-ok. De nem is ez a lényeg. Hanem az érzés hogy egyre többen érdeklődnek az itt közzétett receptek iránt, és ezt továbbra is nagyon köszönöm :) Erre az alkalomra a blog legelső bejegyzését készítettem el újra, a Csokis-narancsos Muffin-t. Nosztalgikus élmény volt az illatok és az érzések sokasága. Kicsit még el is érzékenyültem :). Igyekszem tehát továbbra is sűrűn sütögetni szívből, finomakat és megosztani a kedves olvasókkal! :)




Anyák napi sütinyalóka csokor

A hagyományos virág ajándéktól kicsit eltérő, de nem kevesebb örömet okozó meglepetés, az év egyik legkülönlegesebb napjára, életünk egyik legkülönlegesebb személyének. Most teljes egészében saját kezűleg készített, instant porok nélküli édesség. Igazi kedvencé vált a család körében. Korábban bonyolultabbnak hittem az elkészítését, de örömmel jelentem, nincs ennél egyszerűbb :) Még csak drága nyalókapálcikákra sincs szükség, egy hagyományos hurkapálcika teljesen megfelelő, és tetszőleges méretűre alakítható. Bátran próbálják kis azok is akik eddig nem merték, mert nagyon finom és mutatós édesség.




Hozzávalók: (16-18 nagyobb sütinyalókához)

  4 egész tojás
  4 evőkanál liszt 
  4 evőkanál cukor 
  2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  fél csomag sütőpor
  100 g vaj vagy margarin
  100 g étcsokoládé
  200 g eper ízű bevonó csokoládé
  egy loccsintásnyi étolaj
  színes szórócukrok, gyöngyök és kókusz a díszítéshez
  hurkapálcika vagy nyalókapálcika



Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Hozzáadjuk egyenként a tojássárgákat, és kézi habverővel óvatosan elkeverjük. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a fél csomag sütőport, és a kakaóport, elkeverjük, majd apránként a tojáshabba forgatjuk. Eközben gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét, és végül a piskótatésztába csurgatjuk, elkeverjük és 180-200 fokig előmelegített sütőben készre sütjük. A tepsi mérete mindegy, úgy is szét fogjuk morzsolni. Mikor a piskóta megsült, és ezt tű próbával ellenőriztük is, hagyjuk kihűlni, kicsit szikkadni. A kezünkkel morzsoljuk szét, apró darabokra, végül morzsákra. Adjuk hozzá a vajat, és a kezünk segítségével, vagy a kézi mixer dagasztó karjával gyúrjuk egyneművé. Formáljunk belőle tetszőleges méretű, de lehetőleg egyforma nagyságú golyókat. Tegyük a hűtőszekrénybe kb. 30 percre. Ezalatt felolvaszthatjuk a bevonó csokoládét, és előkészíthetjük (méretre vághatjuk) a hurkapálcikákat. A bevonó csokoládét először egy nagyon kevés olajjal vízgőz fölött megolvasztjuk. Akkor a legalkalmasabb a sütinyalókák bevonásához, ha már nem olyan folyékony, kissé lehűlt, így nem folyik le, és egyenletesen befedi majd a sötét csokis piskótát. Ha lehűltek a süti golyók és a bevonó csokoládé is megfelelő hőmérsékletű, elkezdődhet a mártogatás, ezt a gyerekek is nagyon élvezik, mert egyszerű és nem olyan balesetveszélyes mint mondjuk egy fém sütikiszúró használata. Mert az könnyen elvághatja a kicsik kezét. A pálcikák egyik végét a csokiba mártjuk, majd körülbelül a sütigolyók közepéig beleszúrjuk. Sokan ilyenkor még visszateszik a hűtőbe pár percre, de ha elég stabilnak érezzük bátran márthatjuk egyből a masszába. Míg nem köt meg addig tetszés szerint dekorálható. Én most néhányat kékre színezett házi szórócukorral szórtam meg, ami igazi csillogást adott a sütiknek. Egyik kedvenc színű cukor gyöngyömet is használtam, ami a babarózsaszín roppanós felületen üde zöld, tavaszi hatást keltett. Harmadig díszítő elemem pedig a kókusz volt, ami a hófehér tisztaságával igazán méltó egy anyák napi sütinyalóka csokorhoz. Ezzel kedveskedtem tehát Édesanyámnak és Nagymamámnak amiért felneveltek és ennyi mindenre megtanítottak engem. Még egyszer köszönöm hogy vagytok nekem, és remélem még nagyon sokáig az életem legfontosabb részei lesztek :) Szeretlek titeket. Boldog Anyák Napját!