2015. szeptember 20., vasárnap

Pavlova torta

Már régen ki akartam próbálni ezt a receptet, amit még évekkel ezelőtt egyik nagy kedvencem Nigella tévéműsorában láttam. Kicsit féltem  a habcsók készítéstől, ez is volt az oka hogy eddig elodáztam a dolgot. Most azonban elérkezettnek éreztem az időt hogy elkészítsem. De sajnos meg kell mondjam a kezdők hibájába estem, én aki nagy süti mániás, véletlenül mellényúltam és habtejszín helyett írót vettem. Na de mentségemre szóljon hogy itt Németországban könnyű félrenézni az ilyesmi termékeket. Sokszor előfordult már velem az ellenkezője is, tejföl helyett valami egészen más tejterméket sikerült vennem. Lényeg a lényeg a pavlova tortám így tejszínhab nélkül maradt ( pedig olyan lelkesen próbáltam felverni az írót :D )
Ettől eltekintve így is nagyon ízlett. A tetejére halmozott konzerv vegyes gyümölcsök helyett friss társaikkal talán még finomabb lett volna. Az a legjobb benne hogy kitűnő vendég váró desszert, könnyű légies, nem üli meg a hasat, jó érzés enni. Sokféle gyümölccsel elkészíthető, és szuper mutatós :), Tudom hogy van még mit tökéletesíteni rajta de az alap recept, a habcsók elnyerte a tetszésem. Ez most nem egy tökéletes végeredménye ennek a receptnek, de úgy érzem van benne lehetőség. Sokáig gondolkodtam feltegyem e egyáltalán, sikerült e annyira jól. Én is mellé nyúlhatok néha (ebben az esetben szó szerint :D) és ezért is raktam fel végül mert ez egy jó példa azoknak akik azt hiszik sütni iszonyat nehéz, és csak a profik képesek rá valami varázslat álltál :D. Mindenki képes hibázni, de majd legközelebb jobban sikerül, már alig várom a második próbálkozást, nyami :) Íme tehát a recept, jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:
6 db tojás fehérje
300 g kristálycukor
1 evőkanál citromlé
0,5 l habtejszín
2 konzerv vegyes gyümölcs, vagy bármilyen friss, használtam még cikkekre vágott friss fügét is.

Elkészítése:
A tojások fehérjét a cukorral és a citrom lével nem túl kemény habbá verjük. Szép fényesnek kell lennie. Egy sütöpapírral kibélelt tepsibe helyezünk egy tortakarikát, óvatosan nem túl magasról beleöntjük a habot, elegyengetjük a felszínét, majd egy határozott mozdulattal hirtelen felemeljük róla a formát, és már kész is a tökéletes kör. Ha a kissé rusztikusabb formát kedveljük, egyszerűen csak a papír közepére halmozzuk, és kissé elterítjük. 180 fokra (gáztűzhelyen 4-es fokozat) előmelegített sütőbe tesszük, amit azonnal leveszünk 150 fokra, és így sütjük kb 1 órán keresztül. Sütés közben véletlenül se nyissunk rá, mert összeesik. Akkor van kész mikor már kívül szilárd, repedezett a felszíne, de belseje kissé lágy és ragadós. Miután megsült, a sütőt lekapcsolhatjuk és az ajtaját résnyire kitámasztva még legalább fél órát szárítjuk, majd miután kész és kihűlt a tetejére lágyan felvert tejszínt halmozunk, és megpakoljuk ízlés szerint különféle gyümölcsökkel. Frissen a legfinomabb. Jó étvágyat hozzá!



2015. szeptember 13., vasárnap

Gumimacis jégnyalóka

Június elején végre eljött a mi időnk is, egy hétre hazamehettünk régen látott kis hazánkba. Itt Németország északi részén nincsen igazi nyár. Az éppen hogy csak sütő napsütésből hirtelen belecsöppentünk a majd 40 fokos hazai forróságba. És ezt mi mással élvezhettük volna jobban, mint egy jeges hűsítő finomsággal. Ennél nincs egyszerűbb hideg nyalánkság. Hiszen nem áll másból mint egy zacskó gumi maciból és kevesebb mint fél liter sprite üdítőből. Amire még szükség van, egy műanyag pálcikás jégkrém készítő forma, és máris kezdődhet a mindössze 5 perc alatt elkészíthető ötletes finomság. A formák aljába szórjuk tetszés szerint a gumimacikat, majd egyszerűen csak öntsük fel az üdítővel ami akár lehet narancs kóla, coca cola, seven up vagy bármilyen más üdítő, esetleg limonádé. Ezután már csak néhány órára a fagyasztóba kell helyeznünk. Miután kifagyott, a formák alját a csap alatt kis meleg vízbe mártjuk, hogy könnyebb legyen kivenni. Ugye milyen egyszerű!? :) Akár a gyerekek is elkészíthetik. Jó étvágyat hozzá!


2015. július 5., vasárnap

Nagyi receptje: Szilvalekváros rakott tészta

Mindössze 3 hozzávalóból készül az egyik kedvenc családi ételünk. Nagymamám tanította Anyukámnak és ő nekem. Emlékszem általános iskolából hazaérve már az ajtóban megcsapott az az isteni finom pirult dió illat, amiből rögtön kitaláltam mi lesz az ebéd. Még ma is a kedvenceim egyike. Otthon sokszor csináltam egy jó nagy tepsivel. De sajnos eddig ilyen távol a Nagyitól és az ő házi alapanyagaitól nem volt lehetőségem elkészíteni, ugyanis a házi széles metélttől, a házi szilvalekvártól és darált diótól lesz olyan finom, számomra. Eszembe sem jutna bolti lekvárral vagy tésztával elkészíteni, bár valljuk be talán úgy sem lenne rossz, de mégis nekem így az igazi. Anyukám hamarabb tett látogatót kicsiny hazánkban mint mi, így rábíztam ( mivel már nagyon rakott tészta ehetnékem volt :D ) hogy hozzon mamától mindent ami csak hozzá kell, hogy a már egyre erősödő honvágyam ( és étvágyam :D ) végre csillapítsam. Így történt tehát hogy itt 1200 km-re az otthonomtól egy harapással gondolatban hazarepültem Nagymamám falujában. Furcsa hogy az ételek mennyi emléket hordoznak, és ezt sokszor elfelejtjük, csak akkor jövünk rá mikor sokáig nem esszük őket, majd ismét megkóstoljuk valahol máshol, vagy akár más formában, de nekünk mégis ugyan az marad. Enni tehát jó, emlékezni még jobb. Jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:
( pontos arányokat nem tudok írni csak körülbelüli mértékeket, mindenki saját ízlése szerint nyugodtan alakítsa, valaki több tésztával, valaki több lekvárral szereti, olyat is hallottam aki tojáshabba forgatott diót tesz a tetejére, én a számunkra leginkább bevált arányokat írom le, variálni persze szabad :) )

  Kb 700 g házi széles metélt
  Kb egy 3/4 üveg házi szilva lekvár (450 g-os üveg)
  Kb 300 g darált dió 2-3 evőkanál cukorral elkeverve

Elkészítése:
Egy nagy lábosba vizet teszünk forrni. Mikor már lobog, kicsit megsózzuk majd beleöntjük a tésztát. Folyamatos kevergetés mellett nem túl puhára, fog keményre főzzük ( a házi tészta hamarabb megfő). Egy normál méretű kb 36x26 cm átmérőjű tepsit nagyon vékonyan kiolajozunk, és tészta felét ráhalmozzuk, majd szépen elterítjük hogy mindenhova jusson. A tetejére két evőkanál segítségével szétszórtan (de azért egymástól nem túl távol) halmokat teszünk a szilvalekvárból. Nem kell elkenni, ahogy sül úgyis összeolvad. A maradék tészta réteggel befedjük, majd a cukrozott dióval vastagon megszórjuk a tetejét. 200 fokos sütőbe tesszük, mikor már aranybarna a teteje, és isteni dió illat árad a lakásban akkor készen van. Kicsit hagyjuk hűlni, mert a lekvár forró lehet. Jó étvágyat hozzá!


Anyák napi csokis-eperkrémes cupcake

Sajnos egy ideje már nem posztoltam új bejegyzést. Ennek az volt az oka, hogy új helyre kellett költöznünk, ahol közel 2 hónapig még nem volt internet hozzáférésünk. De ígérem igyekszem behozni a lemaradásomat, kezdve az anyák napi Cupcake kreációkkal. Mert az idei anyák napja sem múlhatott el süti nélkül :) A németországi szupermarketek sok különleges sütemény dekorációt rejtenek. Be is szereztem párat, külön e neves alkalomra :) Mutatós mégis egyszerűen elkészíthető édesség ez a mély barna puha piskótán csücsülő lágyan baba rózsaszín krémes cupcake. Ami igazán egyedivé teszi az a csokoládé felirat a tetején, ami szívből készült az én drága odaadó egyetlen Édesanyámnak. Jó étvágyat hozzá!


Hozzávalók: (kb: 24 db normál méretű muffin sül ki belőle)

  25 dkg vaj
  25 dkg cukor
  4 közepes méretű felvert tojás
  21 dkg finomliszt
  4 dkg cukrozatlan kakaópor
  2-3 evőkanál tej ( szükség esetén kicsit több, ha túl sűrűnek találjuk a masszát)
  2 kis csipet só
  1 csomag sütőpor
  Egy adag eper pudingos főzött krém <= recept a linkre kattintva érhető el
A dekorációhoz:
  100 g olvasztani való étcsokoládé pasztilla, vagy tortabevonó
   Apró cukor szívek, apró cukor gyögyök, színes szórócukor

Elkészítése:

Először a dekorációt érdemes elkészíteni, aminek ugyebár kell egy kis dermedési idő a hűtőben. A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd egy sütőpapírból hajtogatott nyomózsákba töltjük. A végét lecsípjük, és kezdődhet is az "írás". Szintén egy sütőpapírra írunk szabad kézzel, vagy akár egy mintát is használhatunk. Ha elrontjuk sebaj, töröljük le és kezdjük elölről. Addig gyakoroljuk míg úgy nem érezzük megfelelő. Próbáljuk folyamatosan, egy huzamra leírni a kívánt szöveget, hiszen ha egyszer felemeljük az "író eszközt"nehéz ugyan onnan folytatni. A felhasználásig hűtőben szilárdítsuk alkotásunkat.
A muffin tésztájához először a vajat a cukorra habosra keverjük egy kézi mixer segítségével, míg lágy masszát nem kapunk. A sütőt 190 fokra előmelegítjük, a muffin tepsit kibéleljük muffin kapszlikkal. A felvert tojásokat is a vajhoz adjuk egy kis liszttel együtt hogy ne csapódjon ki a zsiradék keverés közben. A lisztben elkeverjük a sütőport, a sót és a kakaóport, majd lassan a masszához adjuk. Hozzáöntjük a kevés tejet is, majd addig keverjük míg sima kissé híg keveréket kapunk. Ezután 2/3 magasságig töltjük a papírkapszlikat a masszával, és 12-20 perc alatt készre sütjük. 2 adag jön ki belőle. Amíg a muffinok sülnek, elkészítjük a krémet a recept alapján. Ha minden muffin megsült, és teljesen ki is hűlt, kezdődhet a dekorálás. A krém akkor mutat a legjobban a tetején, ha az nem csúcsos, hanem lapos ( vigyázat nem összeesett) ezt sajnos nem mindig érhetjük el, mert erősen sütő függő. Ezért egszerűbb sülés után egy recés késsel kicsit megigazítani a felületét, de tényleg csak épphogy egy kicsit hogy nagyjából vízszintes legyen.
Majd egy csillagcsövű nyomózsákkal kívülről befelé, csúcsos krémet nyomunk rájuk. Végezetül megszórjuk valamelyik dekor cukorral, és óvatosan rátesszük a csoki szöveget is ( nem árt pótlást készíteni mert könnyen törik, egy spatulával, vagy vastag élű késsel könnyen leemelhető a papírról) Jó alkotást és jó étvágyat kívánok hozzá!













2015. május 3., vasárnap

Garfield kedvence-avagy a híres olasz lazagne

Sajnos eddig nem túl sok étel recept került fel a blogra, de igazából a "finomságok szívből..." címszó valójában nem csak édességeket takar. Voltak már krémlevesek az oldalon, Nagyi hagyományos falusi étkei, és most egy már már számunkra kedvenccé vált főétel is helyet kap a gyűjteményben. Nem kimondottan nehéz étel, sőt mondhatnám talán a rakott krumplinál is egyszerűbb. Különlegességét réteges szerkezete adja mely tartalmazza a finoman fűszeres darált húst, a sima és lágy besamel mártást, és az isteni kicsit puha, kicsit rágós tésztát. A tetejére pedig mi más kerülhetne, mint a sajtok sajtja ( legalább is szerintünk) a hollandok kedvence a gouda sajt. Ez az étel garantáltan kicsik és nagyok kedvence lesz. Nem hiába van oda érte a leghíresebb ( és kövérebb) macsek, Garfield. Jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:

  1 kg darált hús (vegyesen sertés és marha)
  500 g lasagne tészta
  1-2 fej hagyma
  olaj
  piros paprika
  só, bors ízlés szerint
  oregánó, majoránna ízlés szerint
  300 g gouda sajt

A besamelhez:

  10 dkg vaj
  10 dkg liszt
  1 l tej
  só
  bors
  szerecsendió

Elkészítése:

Először a darált húst kell elkészítenünk. Olajon hagymát pirítunk, majd bele tesszük a húst. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, félrehúzzuk a tűzhelyről és kevés piros paprikával is megszórjuk. Mehet rá még pár csipet oregánó, majoránna. Felöntjük egy kevés vízzel és készre főzzük. Ezzel nincs több gondunk. Most a mártást következik. A tejet megmelegítjük. A vajat egy lábasba megolvasztjuk, hozzá adjuk a lisztet, és nagy lángon kevergetve kissé megpirítjuk, de ne legyen túl barna, sem égett. Mikor már a liszt színe kissé megváltozott lassan felöntjük a tejjel, s alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. Sóval, borssal és egy csipet szerecsendióval ízesítjük. Ezzel a mártásunk is kész. Használatig félre tesszük. Eddig szinte azonos módon készíti mindenki. A tészta kérdésben azonban vannak viták. Van aki nyersen, keményen teszi bele, valaki kicsit megfőzi mielőtt beletenné. Én ez utóbbihoz tartozom. Nem sok idő, tényleg csak 1 perc a forró vízben hogy kicsit könnyebben használható legyen, szárazon ugyanis jobban törik. Ki így, ki úgy készíti. De igazából a végeredmény elvileg ugyan az, a mártástól és a hús szafttól megpuhul a tészta. A sütőt melegítsük elő 190-200 fokra, nem sok idő kell neki a sütőben.Az összeállítás a következő:
A tepsit kivajazzuk és rá teszünk egy réteg tésztát, úgy hogy keresztbe hosszába mindenhol legyen egy réteg tészta. Majd egy kis besamel következik, majd rá egy adag husi, megint mindenhová tészta réteg, besamel, hús, tészta... Ezt addig folytatjuk míg minden hozzávaló el nem fogy, és meg nem telik a tepsi. Végül a tetejére lezárásul besamel kerül (ha esetleg elszámoltuk volna magunkat és nem maradt mártás, akkor sima tejföl is megteszi. A legfelső réteg pedig a reszelt sajt, amit ne sajnáljunk mert istenien rápirul a tetejére. Akkor van kész mikor a sajt már gyönyörű aranybarnára pirult a tetején. Hagyjuk hűlni mielőtt szeletelnénk. Jó étvágyat hozzá!




2015. április 12., vasárnap

Tökéletes házi gofri/waffel recept

Van egy listám a jövőben beszerzendő elektronos konyhai kisgépekről. Ezen első helyen szerepelt a gofri sütő, amit már majdnem 3 hete kipipálhattam. Az első próbálkozás, bár nagy sikert aratott mégsem volt az igazi, így vártam még a publikálással. Eközben arra kellett rájönnöm, hogy a tökéletes recept mindvégig az orrom előtt hevert, a használati utasításában. Bár magyar nyelvű nem szerepelt benne, angolul igen. Nem is vártam sokáig, tegnap el is készítettem. Azt kell mondjam ez a sütő minden pénzt megért :). Nem csak szuperül néz ki, (mert azt még nem mondtam hogy baba kék és rózsaszín) hanem 100%-osan tapadás mentes, kicsit sem kell kiolajozni, és ami már csak hab a tortán, a cserélhető betétek. Lehet ugyan is apró macit, szívecskét, lóherét, virágot készíteni vele, illetve szintén falatnyi (én kávé szemnek néztem) lekvárral összeragasztható édességeket is gyártani benne. De legtöbbet természetesen a standard gofri formát fogom használni, ami isteni, frissen ropogós, másnap puha, a boltival szinte teljesen megegyező ( vagy annál is finomabb és egészségesebb) gofrikat készít. Aki szereti a gofrit, annak érdemes mielőbb beszerezni egy sütőt is. Nem egy nagy összeg, de már az első használattal megtérül. Ugyanis egy adagból akár 15-20 waffel is kijön. Mindenkinek csak ajánlani tudom :) Jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók:

  5 egész tojás
  200 g cukor
  2 csomag vaníliás cukor
  250 g vaj
  500 g liszt
  1 csomag sütőpor
  400 ml tej
  porcukor, lekvár, csokiöntet, gyümölcs a tetejére ízlés szerint.

Elkészítése:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük (kb 10 percig amíg halvány sárga nem lesz) Kimérjük a lisztet, sütőport, vaníliás cukrot egy tálba, elkeverjük. Hozzáadjuk a vajat a tojásos masszához (illetve egy kis lisztes keveréket hogy ne csapódjon ki a zsiradék) csomó mentesre keverjük, majd hozzáadjuk felváltva a lisztes keveréket és a tejet. Majd a formában kisütjük. Ha túl sűrű a tészta kis tejjel lehet hígítani. Arra kell csak figyelni a sütésnél hogy ne tömjük tele tésztával a formát mert akkor minden résből ömleni fog a massza. Én fagyi kanalat használok az adagoláshoz és 1,5-2 kanállal teszek mindkét fél formába. Azt is megfigyeltem hogyha nem csukom rá a tetejét, csak lehajtom, sokkal magasabbra sül, sokkal levegősebb lazább lesz. A sülési idő egy kicsit hosszú (azért nem egy borzasztóan nagy idő az a kb 7-8 perc, de egy gofrira éhes embernek maga az örökké valóság :D). Hát ennyi lenne a gofri sütés. Ugye nem bonyolult!? Sokféle változatban elkészíthetjük, keverhetünk a tésztájába gyümölcsöt (mondjuk áfonyát, vagy banánt :p ) apróra tört csokit, de készíthetünk akár szivárvány színű gofrit is, sőt sós változata is létezik, reggelire egy szelet sült bacon-el és tükör tojással isteni. Tudjátok határ a csillagos ég! Mindenkinek ajánlom próbálja ki. Jó étvágyat hozzá!




Húsvéti csokidrazsés cupcake

Idén sajnos nem otthon ünnepeltük a húsvétot. Odahaza természetesen jóval több ötlettel és kedvel vágtam volna bele az ünnepi sütögetésbe, ám most a jelen helyzethez mérten is próbáltam kihozni magamból a maximumot. A tészta recept a legutóbb publikált áfonyás mogyoróssal egy az egybe megegyezik csak az áfonyát helyettesítettem színes földimogyorós csoki drazsékkal amiket a díszítésnél is használtam, "színes tojások" formájában hozták meg az ünnepi hangulatot. A tetejére a szokásos csoki ganache-os krém került, ami nálunk az abszolút favorit mind tortán, mind pedig bármilyen más sütin. Már ezt is sokszor leírtam, ugyan annyi tejszín kell hozzá ahány g csokoládé. A felmelegített tejszínbe tördeljük a csokit, majd egyenletesen elkeverjük, míg össze nem olvad, kihűtjük majd még ízlés szerint tejszínnel kikeverjük. A muffin receptet már nem írom le még egyszer csak a linket ami által egyből a másik bejegyzésre ugorhattok. Ez az alap tészta recept egyébként a Sütemény díszítés c. magazin első számában volt megtalálható és már rengeteg változatban elkészítettem. Kiváló alap recept, ajánlom mindenkinek. Íme a recepthez vezető link és a fotók:

http://finomsagok-szivbol.blogspot.de/2015/03/afonyas-torokmogyoros-muffin.html?m=1