2014. március 8., szombat

Nagyi receptje-Krumpli laksa/laska

Gyermekkorom egyik kedvenc étele. Bár kinézetre legjobban talán a palacsintára hasonlít, ám ízében és elkészítésében teljesen más. Érdekes hogy egy olyan egyszerű növényből, mint a burgonya, mennyi féle étel készíthető :)
Ez a szokszínűség teszi számomra leginkább vonzóvá, a mifelénk krumplinak mondott burgonyát, amiből többek között ez a laksa/laska is készül. Mindenkinek szívből ajánlom hogy készítse el, nem fogja megbánni :).



Hozzávalók:

  Körülbelül 1 kg, főtt áttört burgonya
  50 dkg liszt
  egy csapott evőkanál só
  zsír, vagy olaj a kenéshez



Elkészítése:

1. Egy lábasba, héjastól tegyük fel főni a krumplit.
2. Mikor már puha a krumpli, zárjuk le alatta a gázt, és öntsük le róla a vizet.
3. Hagyjuk hűlni, míg már a kezünkkel is letudjuk húzni a héját.
4. Miután megpucoltuk, törjük át egy krumpli nyomón. 
5. Szórjuk egy nyújtó deszkára az 500 g lisztet, a tetejére pedig az áttört krumplit. Sózzuk meg, majd jó alaposan gyúrjuk össze.
6. Miután simára gyúrtuk, formáljunk belőle hengert.


7. Jól lisztezzük meg a tetejét.


8. Vágjuk egy éles késsel körülbelül 2
 cm vastag "szeletekre".



9. A "szeleteket" egyesével, lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk (nem mértem le, de kb. 1-2 mm-esre)



10.Egy palacsinta sütőt (ha ügyesek vagyunk akár kettőt is) felhevítünk. A laksákról kicsit seperjük le a lisztet, hogy ne égjen meg. 



11. 1-1 percig süssük mindkét oldalát, de figyelgessük, meg ne égjen. Hólyagosnak kell lennie, egy-két fekete hólyag még elmegy, sőt finomabbá is teszi, de semmiképpen ne égjen meg teljesen. Erre ügyeljünk. Ha felfújódna, a buborékot egyszerűen egy késsel szúrjuk ki.



12. A kész lepényeknek olvasztott zsírral megkenjük mindkét felét, megsózzuk majd félbe és megint félbe hajtjuk őket. Szépen egy nagy tálra halmozzuk, és közösen elfogyasztjuk :). Jó étvágyat hozzá!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése